Címkék

2013. január 18., péntek

Kim Jaejoong - 'MINE' +album


Nem tudom véka alá rejteni a lelkesedésem az albummal kapcsolatban, mert bár már előre berendeltem magamnak, mégsem bírtam ki, hogy ne hallgassam meg még a megérkezése előtt. Arról nem is beszélve, hogy a videoklip előzetese után úgy vártam a teljes verziót, mint mások a Messiást. Mivel Hero az én abszolút biasom, ezért aztán (minden elfogultságot félretéve ám) egyértelmű, hogy amit le tesz az asztalra az mindenképpen kiváló. De csak hogy ne csak én mondjam ezt, Kim Bada is, akivel együtt dolgozott Hero a lemezen, azt nyilatkozta, hogy inkább kellene őt művészként számon tartani, sem mint idolnak. Teljes mértékben együtt értek vele! Jaejoong maga írta a legtöbb dalszöveget és a számok megalkotásában is nagy szerepet játszott. Igazából nem meglepő ez a rock-os vonal, hiszen volt már Hero-nak hasonló műfajú szóló száma, még a DBSK idejében (Maze), bár saját elmondása szerint azért nem a rock áll hozzá a legközelebb. Az albumon egyébként a lassú számok vannak többségben, amik igazán jól illenek Jaejoong érzelemdús, selymes hangszínéhez. A lemez hivatalosan Január 18-án jelent meg, míg a címadó dalhoz készült videoklip egy nappal előtte. Lássuk is a merészen gyönyörű és félelmetesen szexi klipet, valamint mindenki hallgassa kedvére a nagyon kellemes hangzású új szóló albumot!

Először is felteszem a lemez dallistáját és majd mellékelek pár lassú számot is. Kíváncsi lennék kinek hogy tetszik ez kissé merészen "új" stilus Hero-tól. Elárulom, nekem bejön!

'I Tracklist:

1. One Kiss
2. MINE
3. You Fill Me Up (내안 가득히)
4. Healing for Myself (나만의 위로)
5. All Alone









És akkor íme a klip:



One Kiss:





Healing for myself:






És akkor néhány kedvenc kép:











Semy


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése