Címkék

2011. július 9., szombat

Tokyo Dance vs. Shinshoku fever

Tudom, tudom nem szép dolog összevetni a két rendezvényt, de most inkább mégis egyben beszélnék a bulikról, mert hát attól félek külön-külön kevésbe lenne "izgalmas".  Na mármost gyorsan leszögezném, hogy persze a Shinshoku Fever jelenleg a 7. nagy party-ját tartotta, míg a Tokyo Dance még csak most jött létre. Ettől persze lehetne az is éppen olyan kiváló, de hát valami mégsem stimmelt! Mondjuk minden egyes bulinak megvan a maga szépsége és persze a rossz oldala is, gondolok itt a tegnapi iszonyatos hőségre, aminek eredményeképpen az emberek úgy vonultak a mosdóba, mintha előtte zuhanyoztak volna a tánctéren. Ez azért eléggé levon a Shinshoku érdeméből, mert hát így aztán nem lehetett túl sokáig bennmaradni a táncparketten. Egyébként kiváló buli volt, sok-sok remek számmal, külön japán zenei szekcióval (amit azért én inkább Tokyo Dance-től vártam volna). Na de nagyon előre szaladtam, holott TD azért csak korábban volt, szóval előbb inkább arra gondoljunk vissza. Vagy lehet nem kéne? Lássuk!
Őszinte leszek és megmondom, hogy nekem Tokyo Dance is jó party volt, mert hát aki szereti az ázsiai zenét, annak szinte mindegy milyen környezetben van, a zenét akkor is szeretni fogja. Én pontosan ilyen típusú ember vagyok, szóval amint meghallok egy-egy kedvencet, máris megfeledkezek magamról és tombolok, mint az őrült! Igen ám, de Tokyo Dance-en nem tudtam mind ezt felhőtlen boldogsággal megtenni, ugyanis nem volt ruhatár. Nem lenne ez akkora égbekiáltó baki, csak hát azért az ember egy hatalmas táskával az oldalán ugyan csak nehezen tudja átadni magát az őrületnek. Otthagyni egy fogason meg ki meri az értékeit, ebben az őrült, kapzsi világban! Szóval itt kezdődtek a problémák. Akkor a következeő megdöbbentő látvány, az a fiatalok részeges viselkedése volt, mert amikor épp az lábad alá készülnekhányni, akkor éppen nem a móka és derű jut legelöször eszébe, pláne hogy még a kis táskája is ott lóg ugyebár az oldalán, ami szintén veszélyben forog. Jó-jó én is voltam fiatal, nem azt mondom, de azért...na nem leszek házsártos öreglány. A lényeg, hogy nagyon nem tetszett, amit láttam! A zene felhozatallal nem volt gond egyáltalán, bár volt egy szekció, amit jobb szóval nem tudok illetni, mint azzal, hogy: zaj! Túl éltük, és utána Jittával újra belecsphattunk a lecsóba. Jót örjöngetm, nem azt mondom, de valahogy mégis maradt némi keserű íz a számban Tokyo Dance után!
Shinshoku már egészen más tészta, hiszen tudtam mire számíthatok, és hát most sem kellett csalódnom. Egyedül a meleg volt elviselhetetlen, de minden más kiváló volt! Még rég nem látott ismerősökbe is belebotlottam, így aztán egy jó kis társaság jött össze, akikkel felváltva lehetett bulizni és "hűsölni" a szabad levegőn. Jó vicc, a kis legyezők nélkül meg is haltunk volna! Szóval minden elismerésem, és őszinte hálám annak, aki kitalálta hogy legyenek legyezők!   
A magam részéről én a sok DBSK-nak, B2ST-nek és persze az FT Island Hello Hello-nak örültem leginkább, de azért végre hallottunk sok-sok KAT-TUN-t és NEWS-t is, ami nagyon megörvendeztette kis szívemet!
Sinshoku forever, szóval akimég nem volt, hát hajrá, mert ez a buli az, amit nem lehet kihagyni!!!


Semy

3 megjegyzés:

  1. Nagyon szépen köszönjük! :) Sajnos a hőséggel nem lehet mit kezdeni egy szórakozóhelyen se, hiába igyekszünk :\ Reméljük, a következő alkalommal is láthatunk! ;)

    Fuxy

    VálaszTörlés
  2. Nekem most a shinshoku annyira nem! baromi öregnek éreztem magam! :S vagy csak én?!
    A zene természetesen nagyon jó volt, a sok Kattun, Yamapi meg a sakura sake! na, nagyon örültem!
    TDC meg, hát nem volt rossz! de én valahogy maradok a Nippon Groove-nál! :)

    VálaszTörlés
  3. Nálam a Shinshoku zenei felhozalata volt eddig is, és most is a leges legjobb...szóval, én hűséges vagyok a partisorozathoz!!! ;)

    VálaszTörlés